Lencsés egytál

Nyáron előtört belőlem az egytálak iránti imádat és sorra osztottam meg veletek ennek eredményét. Azóta főleg időhiány miatt maradtak el az egytálakról szóló írások, ám most ismét hoztam nektek valamit. Azért is szeretem az egytálakat, mert könnyen elkészíthető, finom és…

Megjegyzések

  Itt van az ősz, itt van újra, és vele együtt a borongós-hideg esték is, amik mellé a krémlevesek remek társak lehetnek. Kapcsolatom a zöldbabbal nem túl rózsás, viszont imádom a krémleveseket, így jött az zöldbabkrémleves ötlete is.  Habár esetemben még a zsenge korában…

Megjegyzések

Bizonyára már mindenki rengeteg medvehagymás receptet olvasott a napokban és már unjátok őket, de most van a szezonja, így én is szeretném bemutatni nektek a saját verziómat. A piacon vettem 3 csokrot, egyet felhasználtam a levesbe, egyet a hét elején fogok lazac mellé, a maradékot…

Megjegyzések

Bugac leves

A következő bejegyzésen sokat gondolkoztam, hogy megosszam-e e veletek, hiszen egy olyan ételtípusról van szó, amit a legtöbb fiatal nem kedvel és akkor azt hiszem még finoman fogalmaztam. Ez pedig a leves. Ismerőseim körében sokan irtóznak tőle, pedig egy jó húsleves mindig jól…

Megjegyzések

A csirke és a burgonya egy olyan kombináció, amit számos módon lehet variálni. Süthetjük, főzhetjük őket sokféleképpen, a végeredmény többnyire mindig egyforma: egy finom ízletes fogás. Ebben az esetben sem volt ez másképp, senki sem csalódott a hétvégén és mindenki degeszre…

Megjegyzések

Az elmúlt pár napban elég hűvösre fordult az időjárás, így az emberfia megkívánhat egy jó meleg levest. Hagyományos húslevest sokan és sokszor készítenek, ám tapasztalataim szerint ragulevest kevesebben. A továbbiakban egyik kedvenc levesem receptjét fogom bemutatni itt a Kockás…

Megjegyzések

 A hétvégén egy újabb vega ételt készítettem el, de ígérem a közeljövőben lesznek finomságok a húsimádóknak is. Az ötlet egy ismerősömtől származik. Sosem csináltam még Gazpacho-t, de szerintem elég jól sikerült. Kicsit kutakodtam, hogy pontosan hogy is készül, mi…

Megjegyzések

Twitteren ígéretet tettem, hogy ha a frissen indult facebookos page eléri a 25 fős létszámot, akkor új poszttal örvendeztetem meg a nagyérdeműt. Össze is jött hamar, így nem maradt más hátra, minthogy betartva ígéretem megírjam a posztot. A mai bejegyzés egy korábban…

Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása