Itt van az ősz, itt van újra, és vele együtt a borongós-hideg esték is, amik mellé a krémlevesek remek társak lehetnek. Kapcsolatom a zöldbabbal nem túl rózsás, viszont imádom a krémleveseket, így jött az zöldbabkrémleves ötlete is.  Habár esetemben még a zsenge korában…

Megjegyzések

  Csircake. Ezt a találó nevet adta egyik lelkes olvasónk az ételnek a Kockás Abrosz facebook oldalán. Valóban remekül rávilágított Móni a lényegre, hisz ez a fogás kívül-belül úgy néz ki, mint egy torta, habár csirkéből, tojásból és baconből áll. Amit tudni kell róla…

Megjegyzések

A csirke és a burgonya egy olyan kombináció, amit számos módon lehet variálni. Süthetjük, főzhetjük őket sokféleképpen, a végeredmény többnyire mindig egyforma: egy finom ízletes fogás. Ebben az esetben sem volt ez másképp, senki sem csalódott a hétvégén és mindenki degeszre…

Megjegyzések

Egyik kedves olvasónk Andrea küldte be nekünk a következő képeket. Andi a mi receptünk alapján készítette el ezt az ételt, és ahogyan elnézzük nagyon jól is sikerült. Ő maga is úgy nyilatkozott, hogy nagyon finom lett! Ha esetleg kedvet kapnál, hogy elkészítsd valamelyik…

Megjegyzések

Az elmúlt pár napban elég hűvösre fordult az időjárás, így az emberfia megkívánhat egy jó meleg levest. Hagyományos húslevest sokan és sokszor készítenek, ám tapasztalataim szerint ragulevest kevesebben. A továbbiakban egyik kedvenc levesem receptjét fogom bemutatni itt a Kockás…

Megjegyzések

Mai bejegyzésemre bevallom őszintén régóta készültem, de valami mindig közbejött, de aztán ma végre szerencsésen álltak a csillagok is, így sikerült elkészíteni. Először ezt egy ismerősöm mutatta nekem, majd miután belakmároztunk belőle 2 órán át csak vegetáltunk, annyira…

Megjegyzések

Twitteren ígéretet tettem, hogy ha a frissen indult facebookos page eléri a 25 fős létszámot, akkor új poszttal örvendeztetem meg a nagyérdeműt. Össze is jött hamar, így nem maradt más hátra, minthogy betartva ígéretem megírjam a posztot. A mai bejegyzés egy korábban…

Megjegyzések

Nincs is annál jobb érzés, mikor a szüleid közlik, hogy akkor holnap vendégeld meg őket egy ebédre, pláne ha azt az előző nap jelentik be este 8-kor. Ilyenkor az ember agyában egy óemdzsí wtf gondolatmenet fut végig, majd pánikszerűen kirohan a mélyhűtőhöz, hogy megnézze miből…

Címkék: csirke pörkölt
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása