borsos_szelet3.JPG

Hosszú ideje nem született bejegyzés a blogon, ezért először is bocsánatot kérek, másodszor pedig megjegyezném, hogy itt a nyár így aktivizálom magam. Ez idő alatt feltöltődtem és rengeteg ötletem van, amit igyekszem a konyhában megvalósítani, remélhetőleg mindenki örömére. Most viszont térjünk át a bejegyzésünk főszereplőjére, a borsos-tárkonyos szeletre. Eredetileg nem így készülne, de változtattam rajta a saját szájízem szerint. Állítólag bitang lett. Nézzük, hogy is készül.

 

Hozzávalók 2 személyre:

  • 6 szelet lapocka, kb. 600 dkg  (eredetileg felsál volt, de a lapockát jobban szeretem), 
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 6 gerezd fokhagyma,
  • 1 paradicsom,
  • 1 tv paprika,
  • só, bors, tárkony,
  • egy szélesebb, magas falú serpenyő (vagy ehhez hasonló).

  

Elkészítés:

 

Maga az elkészítés borzasztóan egyszerű, nem igényel sem nagy tudást, sem mindennel felszerelt konyhát. Kezdésként felszeleteljük a lapockákat, kicsit kiverjük és mindkét oldalukat megszórjuk tárkonnyal. A vöröshagymát, paprikát és paradicsomot darabokra vágjuk és egy turmixgép segítségével felaprózzuk. Ha nincs gépünk, akkor ezeket vágjuk nagyon apróra.

 

A felforrósított olajon fedő alatt megpirítjuk a keverékünket, majd a hússzeleteket megforgatjuk rajta, megszórjuk az apróra vágott fokhagymával és kicsit megpirítjuk őket. Mikor a szeletek mindkét oldal megpirult, annyi vizet öntünk rá, hogy félig ellepje, és fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk. Ekkor megsózzuk, és alaposan megszórjuk borssal. Lefedjük, és rövid lére párologtatjuk.

 

 borsos_szelet.jpg

 

Tálalásnál spagettit, rizst vagy tarhonyát tehetünk mellé. Én spenótos spagettit választottam, nagyon jó összhangban voltak így az ízek.

 

Jó étvágyat kívánok!

 

KT

-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása