Mai harmadik  posztom egy saját találmány lesz. Lehet, hogy létezik ilyen recept, én nem ismerem. Tegnap éhes voltam és kis házi ízre vágytam, aztán az otthon található alapanyagokból próbáltam valamit kihozni. Nézzük meg hogy sikerült! :)

Kezdésként miután összeszedtük a hozzávalókat, rögtön első lépésként hámozzuk meg a krumplikat, majd tegyük fel főni. Nem kell teljesen megfőzni, elég ha félig puhára főzzük, majd a sütőben megpuhul! Emellett megfőzzük a rizst is, legyen az gyors rizs vagy szimpla rizs.

Ezek után fogjuk a paradicsomot, uborkát és a hagymát. Szokás szerint megmossuk a paradicsomot, paprikát, uborkát, cukkinit valamint megpucoljuk a hagymát. Mindet apró kockára vágjuk. A hagymát pedig ízlés szerint karikákra vagy csíkokra vághatjuk. Kinek melyik forma szimpatikus! Ezt követően a félig megfőtt krumplit meghámozzuk és -lehetőleg vékony- karikákra vágjuk.

Ha ezekkel megvagyunk fogunk egy hőálló tálat vagy tepsit és kevés vajjal kikenjük. Ezt követően szépen letesszük a rétegeket. Elsőnek egy sor krumplit, majd rá egy sor a rizst, majd az összekevert zöldségeket kivéve a a hagymát! Itt megfűszerezzük. Én kis tárkonyt, fokhagymasót és kis borsot tettem rá! Erre öntünk egy fél üveg édes-savanyú szószt, majd egy sor krumpli egy sor karikázott paradicsom, hagyma és egy kis rizst is tehetünk rá, végezetül leöntjük a maradék édes-savanyú szósszal és a tetejére egy sor krumplit teszünk. (Tipp: tehetünk a tetejére reszelt sajtot is, illetve főtt tojást, vagy darált húst a zöldségek szintjére.)


Ha mindennel megvagyunk berakjuk a sütőbe és addig sütjük, amíg össze nem állt teljesen és amíg a felső sor burgonya meg nem sült. Érdemes egyszer megforgatni a krumplit sütés közben, hogy mindkét fele megsüljön. Villanysütőben körülbelül 35-45 perc alatt készre sül.

Miután kivettük a sütőből kicsit hagyjuk állni, hogy kihűljön, különben szedésnél össze fog esni az ételünk.

Igazából ez egy ilyen hirtelen jött ötlet által vezérelve elkészített étel, de nagyon finom, és nem is olyan nehéz elkészíteni. Remélem tetszik amit láttok.

Ha esetleg valaki kedvet kapna elkészíteni, akkor jó étvágyat kívánok hozzá!

KT 

 

Hozzávalók:

  • 5-6 db nagyobb krumpli
  • 20-25 dkg rizs
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 db paradicsom
  • 1 db kisebb uborka
  • 1 db kisebb cukkini
  • 1/4 fej brokkoli (esetleg)
  • 1 üveg édes-savanyú mártás
  • fűszerek
-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása