A ma esti posztomat tényleg a véletlen szülte. Történt ugyanis, hogy tegnap este sajtra és túróra éheztem, ám csak sajt volt itthon, így valami gyors és finom ételt kellett varázsolnom, hogy a kockás abroszom ne maradjon étel híján. Így jutott eszembe ez a remek recept, amihez csupán sajt, tojás és zsemlemorzsa kell! Lássuk akkor, hogy is készülnek szűk 30 percben a rántott sajtgolyók.

 Hozzávalók 2-3 személyre (Étvágyfüggő!):

  • 2 db tojás
  • 300 g trapista (vagy ízlés szerint bármilyen más) sajt
  • zsemlemorzsa

Kezdésként alaposan megmossuk a tojásokat, majd felütjük őket egy edénybe úgy, hogy csak a fehérjéjüket használjuk. A tojássárgára nem lesz szükségünk. Egy picit megsózzuk, majd habosra verjük. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a sajt. A felvert tojásfehérjére ráreszeljük a sajtot. (Külön is reszelhetjük és a végén hozzáadjuk a tojásfehérjéhez.)

 Miután hozzáadtuk a sajtot jól összegyúrjuk a két alapanyagot míg egy masszát nem kapunk. Ha ez megvolt, akkor fogunk egy tálat és szórunk bele zsemlemorzsát, mintha csak paníroznánk a rántott húst. Most pedig fogjuk a tojásos sajtos masszát, és a két szép kacsónkkal kis golyókat formázunk, amiket aztán alaposan beleforgatunk a zsemlemorzsába. A Tojás egyébként azért kell hozzá, hogy ne folyjon szét sütés közben a sajt!

Tipp: Arra figyeljünk, hogy a massza ne legyen túl híg és túl kemény se! Ennek elkerülése végett először kis adagonként keverjük a tojáshoz a sajtot, így tudjuk szabályozni! Kezdőknek erősen ajánlott!

Ha pedig mind megvan, akkor így néz ki! Szépen sorban.

Ezzel kész is van az előkészítésünk. Most térjünk át a sütésre. Veszünk egy serpenyőt és felöntjük annyi olajjal, hogy a golyók feléig érjen kb. Itt fontos a szemmérték. Felforraljuk az olajat és szépen sorban beletesszük a sajtgolyókat. Közepes lángon sütjük őket, amíg picit megpirul az olajban lévő része, majd megforgatjuk. Itt is pirulásig sütjük,  majd visszaforgarjuk és aranybarnára sütjük mindkét oldalát! Arra figyeljünk, hogy ne süssük túl, mert akkor kemény és kiszáradt lesz!

Ha mindet kisütöttük, akkor akár rögtön ehetünk is belőle! Köretnek sült krumplit, rizst és zöldköretet, szósznak/öntetnek pedig mustárt esetleg tartár mártást ajánlok.

Ha jól emlékszem még 30 percbe se telt az elkészítése! Kellemes, gyors és nem túl nehéz étel akár konyhában teljesen analfabétáknak is!

Jó étvágyat kívánok!

KT

-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása