Rácos tarja

rácos hús.JPG

Aki követi a blogot Instagramon, vagy a Facebook oldalunkon, az láthatta, hogy mostanában nagyon rákaptam az egytálakra, így nem meglepő, hogy a most következő poszt is egy ilyen könnyen elkészíthető és nagyon finom ételről fog szólni. Egyszerű elkészíteni és finom, egyszóval olyan, mint a Kockás Abroszon található fogások 80%-a. Lássuk hát a medvét.

 

Hozzávalók:

 

  • 8 szelet tarja
  • 1 kg krumpli
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3-4 közepes méretű paradicsom
  • 2-3 paprika
  • 1 kiskanál olaj
  • 1 kis pohár tejföl
  • só, bors, pirospaprika

 

Elkészítés:

  

A krumplit megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük. Ahogy a rakott krumpli esetében is szoktuk, egyforma karikákra vágjuk és ezt egy kiolajozott tűzálló tál aljába rakjuk. Minden réteget sózzunk meg vékonyan. Erre halmozzuk rá a felkarikázott paprikát, hagymát és paradicsomot. A zöldségágy tetejére kerülnek szépen elrendezve a tarjaszeletek, amelyet előzetesen ízesítsünk sóval, ízlés szerint némi borssal is.

Ha ezzel elkészültünk, helyezzük előmelegített sütőbe a tálat és körülbelül egy óra hossza alatt el is készül az étel. Fontos, hogy a húst egyszer forgassuk át, hogy mindkét fele megpuhuljon – kb. fél óra kell mindkét oldalnak. Mikor már hamarosan elkészül az étel, akkor öntsük le a tetejét a pirospaprikával kikevert tejföllel. Körülbelül tíz percig még sütjük, utána pedig akár rögtön tálalható.

 

rácos hús vegyes.jpg

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

KT

-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása