Mai fogásunk egy nagyon finom zöldséges étel lesz, amit akár hússal is kiegészíthetünk. Manapság nagy divatja van az ilyen és ehhez hasonló ételeket reform ételeknek hívni. Én általában óckodom ettől, de sok esetben volt már rá példa, hogy csak így értette valaki, miről is beszélek. Nincs hát mit tenni, be kell hódolni valamilyen szinten az aktuális trendeknek. De az eszmefuttatásom után érkezzen a poszt többi része, ahol azért gyakorlatban is hasznosítható dolgok lesznek leírva!

Hozzávalók:

  • 2 db padlizsán,
  • 20 dkg (3 db) paradicsom,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 20 dkg cukkini,
  • 4 tojás
  • fél fej fokhagyma
  • só, bors, bazsalikom
  • 30 dkg csirkemell/tarja/karaj

 

 

A padlizsánt megmossuk, megtöröljük, majd hosszanti oldaláról levágunk egy szeletet és félretesszük. A közepét óvatosan kivájjuk, ügyelve, hogy ne lyukasszuk ki a héját. A kivájt darabokat apróra szeljük. A paprikákat csumáit kivágjuk és a magokat kikaparjuk belőlük.

A paradicsomot néhány másodperc erejéig forrásban lévő vízbe tesszük, majd lehűtjük és meghámozzuk és kockára vágjuk. Ezek után kevés vajon a felkarikázott hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a felkockázott cukkinit és a fűszerekkel ízlés szerint ízesítjük. Ha a cukkini üvegessé vált, hozzáadjuk az apróra vágott padlizsánt és paradicsomot, és így néhány percig pároljuk, majd hozzáadjuk a két kockára vágott kemény, és a két nyers tojást. (Itt opcionálisan adhatunk hozzá apróra vágott sült húst is.) Fogjuk az összetevőket és jó alaposan összekeverjük, majd megtöltjük a zöldségeket.

Vajjal kikent tepsibe tesszük őket és előmelegített sütőben, az alsó részen, 175 fokon 25 perc alatt megsütjük a paprikákat, és 35-45 perc alatt a padlizsánt is. Sütés közben olvadt vajjal olykor meglocsoljuk a zöldségeket!

Remélem elnyerte a tetszéseteket!

Holnap egy finom Burgonyafelfújtról olvashattok pontban este 7-kor! Megéri tehát visszanézni!

Ehhez pedig jó étvágyat kívánok!

KT

-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása