Lencsés egytál

lencsés egytál.JPG

Nyáron előtört belőlem az egytálak iránti imádat és sorra osztottam meg veletek ennek eredményét. Azóta főleg időhiány miatt maradtak el az egytálakról szóló írások, ám most ismét hoztam nektek valamit. Azért is szeretem az egytálakat, mert könnyen elkészíthető, finom és tartalmas ételek. Egyaránt tökéletesek, egy hűvösebb őszi-téli estére vagy akár egy hétvégi ebédre is.

 

Hozzávalók 3-5 főre:

 

  • 50 dkg barna vagy vörös lencse
  • 80 dkg kelbimbó
  • 2 közepes fej hagyma
  • 1 kg burgonya
  • 2 evőkanál vaj
  • 8 dl zöldségleves vagy alaplé
  • 50 dkg chorizo vagy füstöltkolbász
  • 2 evőkanál (oliva)olaj
  • 1 kisebb csokor petrezselyem
  • só, bors, kömény, bazsalikom

 

Elkészítés:

 

Első dolgunk az legyen, hogy a lencsét előre megvásárolva, az éjszakára hideg vízbe áztassuk be. Főzés előtt a hagymát apróra vágjuk, a burgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, a petrezselymet nagyzolva feldaraboljuk, majd végül a kelbimbót is megtisztítjuk és a leszedett külső leveleket félretesszük.

 

Egy nagyobb fazékban felforrósítjuk a vajat, megpároljuk a hagymát. Hozzáadjuk a burgonyát és a kelbimbót, majd a levessel és ugyanannyi vízzel felöntjük. Felforraljuk és 10 percig főzzük. Ezt követően hozzáadjuk a leszűrt lencsét, majd 10 perc főzés után a korábban félretett kelbimbóleveleket is beletesszük, végül további 5-7 percig főzzük és a 10 perc letelte után megszórjuk a fűszerekkel, kis lángra tesszük a fazekat.

 

Közben a kolbászt felkarikázzuk és forró (oliva)olajon megsütjük. Ha mind megsült, akkor beleforgatjuk a kész lencsébe, majd tálaljuk. Kész is vagyunk, nem is volt nehéz, ugye?

 

lencsés egytál 2.jpg 

 

Jó étvágyat!

 

KT

-->
Megjegyzések
Badó Andrea © 2011 (sitebuild)
süti beállítások módosítása